1997. október 26. Uram, életem Atyja és Mestere,
ne engedd, hogy kétkedést keltsen bennem a kísértés! Szívemben él a vágy, lángol, mint a kemence, és nem csillapodhat, míg el nem oltják. Az a vágyam, hogy lelkeket hozzak Hozzád, de a kísértés kétkedéssel szorongat, hogy valóban Te nyitottad-e meg számat, és Te emeltél-e fel udvarodba. Én vagyok a te Erősséged. Oktalan kisgyermek, nem értetted meg? Én vagyok az, aki tudásommal eltöltelek. Én vagyok a Szent Isten, aki örömmel tölti el szívedet. Én vagyok az, a te Atyád. Ne törődj kételyeiddel., a szíveddel imádkozz hozzám! Bízzál bennem és engedd magad irgalmam óceánjába meríteni! Csillapítsd a lelkek utáni szomjúságomat! A jóság és az irgalom lesz a lábad előtt világító fény. Kinyilvánítottam irántad való szeretetemet, hogy megérts. Légy olyan, mint egy hangos könyv, és beszélj! Mondd el, amit én mondtam neked! Törd meg a halál csendjét, és idézd Szavaimat! Ismertess meg azokkal, akik sohasem kerestek engem, hogy elgondolkozzanak azon, hogy ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK az ő Vőlegényük. Ez olyan misztérium, mely nemcsak a hitehagyottakat hívja ki, hanem mindazokat, akik prédikálják ugyan Szavamat, de sohasem találkoztak velem, és nem ismernek engem. Én, a te Urad, Atyád, Vőlegényed és életed Mestere, megáldalak Háromságos Szentségünkben. Érted? Áldd meg népemet az én Nevemben is! |