HOME INDEX
SZÍVEM LÁMPÁSKÉNT VILÁGÍT LÁBATOK ELŐTT 2.rész


(2. rész)       (1. rész)

1997 Szeptember 25

  Választott leányom, halld és írd: azt kívánom, hogy tégy tanúságot szentségem és isteni édességem mellett! Légy hangos könyv, melyet a Háromságos Isten írt.
  De most egyedül magamnak akarlak téged! Választottammal akarok lenni, és veled együtt repülök a felhők magasán. Kiemellek azok szorongatásából, akik mindennap halálodat kívánják. Ki akarlak emelni a forgatagból és a nyugtalanságból, a vetélkedésből, a féltékenységből és a szeretetlenségből. Akkor majd szemlélődésedben, míg keblemen pihenteted fejed, megnövelem a szívedben isteni tanításaimat. Megtanulod, hogyan tégy jót életed minden napján, és így növekedni fogsz Szívemben, oly édes illatot árasztva, mint a liliom. És amikor majd külföldre küldelek a különféle nemzetekhez, rájuk árasztod illatodat, és áldásként fogják fogadni, mert az én Szívemben fogtok növekedni.
  Íme, az én Fiam, Jézus Krisztus Arcával ruháztalak fel téged, hogy megértsék, te az én művem vagy, akit kegyelmem ajándékozott nekik, hogy engem visszhangozz. 1 Továbbra is légy az én visszhangom! Szavaim folyjanak borként ajkadról, és mámorosítsák meg fiaim és leányaim szívét!


Minden lelket szeretnék közel vonni a Szívemhez!
(Folytatás)

Uram,
csodálattal tölt el szépséged,
és egyre csak ámulok.
Megjelentél lelkem éjszakájában
mint csodálatos jelenség,
mint színeváltozásában
az Emberfia.

Ó Háromságos Vőlegény,
telve kegyelemmel és hatalommal,
szebb minden angyalnál,
mit jelenthet mindez?
Szíved mely sugallatra
vetette tekintetét rám?
Bátorságot merítve kérdezem:
Szíved mily felfoghatatlan szeretetében
pillantottál nyomorúságomra?

Méltatlan létemre itt állsz,
és házassági kötelékeinkre
emlékeztetsz engem,
egyre mélyebbre vonva a Szívedben engem,
hogy megízleljem
a benne rejlő gyönyörűségeket,
elmerüljek istenséged folyamában,
és életben tarts engem.

  Leányom, azért árasztottam és azért árasztom továbbra is rád kegyelmemet, mert azt akarom, hogy lelked minden elmúló nappal szebb és ragyogóbb legyen, míg eléri azt a tökéletességet, amit én kívánok. Akkor majd mondhatom: "Ez a szív visszaadta nekem mindazt, amit kértem, és nagy győzelmeket kaptam tőle. Ugyanakkor nagy örömet is szerzett nekem. Kegyelmemmel megsokszorozom jótéteményeimet és adományaimat e szív iránt, hogy továbbra is minden nemzetnek elénekelhesse szeretetem himnuszát." Ezentúl is szívedbe öntöm gyönyörűségeimet és vigasztalásaimat, megtöltöm szívedet szeretetemmel, miként a kancsóból a pohárba öntik a vizet. 2

Árnyék vonult át gondolataimon. Újból eszembe jutottak azok, akik hevesen rágalmazzák üzenetedet, Uram, és különösen szereteted nyelvezetét.

Imádkozz értük, és áldd meg üldözőidet, hogy irgalmat kapjanak az ítélet napján. A test és a vér mindig rosszat szül, és a rossz tettekben leli örömét. E lelkek nem beszélnek édességemről és istenségemről, mert lelkük nem tudja isteni édességemet megkülönböztetni saját testük és vérük kívánságaitól. Nem látják a különbséget.
  Kegyelmet, szentséget és jóságot árasztó ajkammal szólok, galambom, de nem értik, amit mondok és nem tudják értékelni csodálatraméltó tisztaságomat. Szívük oly kemény, hogy nem tudják értékelni Szívem ragyogását és istenségét. Ezért homályosodnak el világosságomtól ezek a szívek. Romlott testükben és gondolataikban engem vádolnak, hogy Szavaim túlzóak és érzelmesek. Róluk mondom: "Számomra idegenek és nem ismernek engem..."
  Ó drága lelkem, te megérezted istenségemben édességemet, és én megadtam lelked számára nagyszerűségem ízét. Most tekints magadra! Lásd, mily kimeríthetetlen szomjat érzel utánam! Mint frissen házasodott Vőlegény, megmutattam neked, menyasszonyom, miként légy bensőséges kapcsolatban és háborítatlanul velem, mert az én társaságomban semmi sem sötét. Így sokan tanultak tőled, én pedig nagy diadalokat arattam abból a kegyelemből, amit neked adtam. Amikor szíved az enyémhez van kötve, nincs sötétség, csak gyönyörűség és öröm életed minden napján.

Jahve, aki úgy léptél ki a mennyből,
miként a vőlegény a termeiből,
megmutattad nekem Arcodat,
hogy gyönyöruségemet leljem édességedben.

Bárcsak meghallanák és megtanulnák
Dávid zsoltáraiból a gonosz beszédűek,
hogy ellenségességük alaptalan
a Te nyelvezeteddel szemben!

Bárcsak megtanulnák
zsoltáraidat olvasva,
hogy Te vagy zsoltáraid Zsoltára,
és hogy a Te Szavaid,
emberiség Szerelmese,
édesebbek a méznél,
a csurgatott méznél!

A végtelen kegyességedben
nekem adott látomás puszta emlékére is
elolvad a lelkem és
újból elalél.

Mit tehetek hozzá ehhez?
Mit tehet hozzá bárki
ily magasztos látomáshoz?
A Te nagylelkűségednek úgy tetszett,
hogy felfedd magad a méltatlan előtt.
Ez a Te nagy szereteted
szabad adománya volt.

Nem volt szükséged senki engedélyére.
Meg akartad mutatni magad,
áldott mivoltodat, kedvességedet és nagyságodat,
tökéletes szépségedet
és édességedet.

Végtelen a Te nagyságod,
és sohasem feledem az édes látomást,
mely emlékezetembe vésődött.

Gyönyörűségemet lelem azokban a lelkekben, akik hagyják, hogy felemeljem őket... Ó Vassula, minden lelket szeretnék közel vonni a Szívemhez, hogy belém oltódjanak. Téged is így vontalak közel a Szívemhez. Gyermekem, ezért jelölöm ki kegyesen az utat, melyet mindenki követhet. A becsületesség útját, ami hozzám vezet.
  Mint menyasszonyát a szerelmes fiatal vőlegény, én is úgy szeretem teremtésemet: kezem művét.
  Minden teremtménynek meg fogom mutatni Szívem lángját, akár barát, akár ellenség.
  Ma sokan vizsgáljátok szeretetemet és édességemet saját testi szenvedélyetekhez mérve engem.
  Mondom neked: akik ismernek engem, szent módon szemlélik a szent dolgokat. Egy napon őket is szentnek fogják tartani. Akik azonban nem ismernek engem és a szent dolgokat nem szemlélik szent módon, azok érdemük szerint lesznek megítélve..
  Szívem minden dobbanása szeretet kér.
  Újból mondom: meghívok mindenkit, barátot és ellenséget, hogy részesedjen Szívem gyönyörűségeiből. Ha elfogadjátok meghívásomat, megértitek majd, mennyire lekicsinyeltetek engem életetek folyamán, mennyire lekicsinyeltétek nagyszerűségemet a ti igen gyenge természetetetektől és világi hajlamaitoktól vezetve. Azt hittétek, hogy felszínes örömeitek és élvezeteitek, melyeket testetek kíván, úriasak és nagyszerűek. Testetek örömeit és élvezeteit nem lehet összevetni az én istenségemmel és édességemmel.. A ti örömeitek csupán homokszemek a világmindenségben az én édességemtől kapott boldogsághoz képest, ami az örök boldogságra visz benneteket.
  Vassula, te, aki beléptél Háromságos Szentségünk gyönyöruségeibe, és eljutottál gyengéd érzelmeink és végtelen szeretetünk megértésére, te örömet szerzel nekünk, mert önként beleegyeztél abba, hogy rád helyezzük muvünket, és így élő oltárrá válva növeled örömünket. Megtérítettünk téged és rávezettünk arra, hogy mint Jegyest szemlélj minket Egységünk bensőséges kapcsolatában.
  Ölelő karunkból akkor kiküldtünk a pusztaságba, hogy védd meg az Igazságot.
  Most, miután keményen dolgoztál ezért, azt akarjuk, hogy pihenj meg Szívünkben és nyugodj meg Háromságos Szentségünk szemlélésében. Istenségünk fog téged táplálni összeszedett pihenésedben.
  Ma újból felkínálom neked a Szívemet. Kiléptem, miként a vőlegény lép ki termeiből a menyasszonyához, hogy Szívemet egyesítsem a tiéddel, örömömet leljem benned, és gyengéden kinyilvánítsuk egymásnak szeretetünket. Legyen úgy, ahogy az égben:

Szeretetet szeretetért!
Szívet szívért!

  Te nem vonakodtál elismerni engem Háromságos Szentségemben mint Atyádat. Szíved elismert engem, majd mint vizeskancsó, megtelt élő vizemmel, hogy az tökéletessé tegye benne az erényeket, melyeket felkínálok neki.. Műveim nem hoznának termést, ha nem tökéletesítenélek szeretetedben. Mi hasznát tudnám venni munkádnak, és miképpen lenne tiszteletemre, ha úgy ajánlottad volna fel, hogy előzőleg nem adod át nekem önként az egész szívedet? Jöjj, és tanuld meg valóban a szavak értelmét: "Szeretetet kérek és nem áldozatot! Azt kérem, hogy ismerjetek meg engem, nem pedig égő áldozatot!" Senkivel sem bánok keményen, amíg készségességet találok benne. Nem hallottátok? "Annak alapján értékelem az embert, amit nyújtani tud nekem."

Jöjj hozzám úgy, amilyen vagy!
(Folytatás)

Ezért te, aki engem olvasol, és aki szintén az én művem vagy, jöjj hozzám úgy, amilyen vagy, és én tökéletessé teszlek tökéletes szeretetemben. El fogom bűvölni szívedet, hogy különösen nemes illatot árasszon felém. Majd kinyújtott karral felemelem szívedet mint tömjénnel telt aranytálat, hogy jó illatot árasszon Szentségemre. A magasba emelve tartom, hogy azok a különleges illatok kiáradjanak a Földre és vegyenek körül engem édes illatoddal, szerezzenek örömet nekem és a mennyben minden szentnek és angyalnak. Örömöm a lakodalmas tánchoz lesz hasonló, ami angyalaim arcán mosolyt, ajkán pedig énekszót fakaszt. 3 És én a te semmiségedben örömtől ujjongva értékes drágakővé teszem szívedet, kezemben tartom a magasba emelve, majd felkenlek téged, az én drágakőmet, és megáldalak. Miként egykor gyengéden anyád méhébe helyeztelek, hogy tápláljon téged, és növekedj, úgy helyezlek most a Szívembe, hogy istenségemmel tápláljam lelkedet, és növekedj szentségemben..
  Ez lesz számodra szeretetem bizonyítéka, te pedig úgy fogod megismerni Jahvét, a te Vőlegényedet, a háromszorosan Szentet, mint addig még sohasem. Lelked akkor oly erősen hozzáforr a Szívemhez és hozzám, hogy többé nem feledkezel meg rólam, mert lelked önként jóságom. rabságába adja magát. És én, aki csak szeretetből cselekszem, hozzákötöm kicsiny szívedet a becsületességhez, a jóakarathoz és a szeretethez, és isteni tuzzel lángba borítom. Megízleltetem veled édességemet, osztozni engedlek Fiammal, Jézussal, aki legközelebb van a Szívemhez, a boldogságunkhoz, és meghívlak háromságos istenségünk igaz és egyedüli megismerésére.
  Ha megismersz minket, megtanulod, hogy mi visszaadhatjuk neked istenségedet 4, és istenivé 5 tehetjük lelkedet, hogy eljuss az örök életbe..
  Isteni világosságunk felragyoghat a te lelkedben és testedben is, hogy a mi világosságunkban és bennünk élj. Akkor, kedvesem, gazdaggá teszem lelkedet jóakarattal, a Szívembe rejtelek, megtisztítalak bűneidtől, hogy a Lélekben élj, és belélegezd Szívem sugallatait.
  Beléd vésem a felajánlás pecsétjét, és felkenlek Szent Nevemmel. Azután már nem magadhoz fogsz tartozni többé, hanem ahhoz, aki a mi egységünk szövetségében éltet téged..
  Én, a Magasságbeli, teremtésem Vőlegénye, a szeretet oly teljességét és gyengédségét mutatom neked, hogy lelked már a Földön megismeri, milyen a menny. Mintha bortól lennél mámoros, olyan lesz édességem. Megtapasztalod a Magasságbeli szeretetét, ami az áldások paradicsoma, és jobban felékesíti lelkedet, mint a dicsőség.

Szívem lángja fog megtisztítani téged, teremtés
(Folytatás)

Érezd meg szeretetem nagyságát, Vassula!
  Kiválasztottalak téged az élők közül, liliommá tettelek, és megengedtem, hogy halld hangomat.
  Megbíztalak ezzel a művel, hogy megvilágítsd a sötét és hitehagyott világot. Kiküldtelek, hogy illatosítsd meg muvemmel teremtésem pusztaságát, és ragyogtasd fel felettük rendeleteimet és törvényemet.
  Egy napon majd meglátja a világ benned lévő felsőbb hatalmamat, mondván: "Valóban benned lakozik az Úr!" De ezt már csak eltávozott lelkednek fogják mondani. Igen! 6 Te valóban a Magasságbeli igaz tanúja vagy, mert éles karddá tettem szájadat.

Istenem! Időnként úgy érzem, hogy bekerítenek elnyomóim, még éjszaka is látom agyarukat. Fel akarnak falni. Hazugságokat eszelnek ki, hogy lássák elítéltetésemet. Ó, segíts meg a kevéllyel szemben! Még meddig tartod zárva a szemüket?

Egészen addig, míg nekem nyújtott szolgálatod be nem telik, és vége nem lesz a szertartásnak. Szememet mindig vonzotta az alázatos és bunbánó lelkű ember, és én, akit úgy ismernek, hogy a születést adom, Szentlelkemmel megszentelt újjászületést adok teremtésemnek, amilyet még nem láttak azelőtt a történelemben.
  Szívem lángja fog megtisztítani téged, teremtés, és az hajtja végre ítéletemet. 7 Azért adom, hogy levegyem fátylatokat és lássatok engem dicsőséges szépségben és szentségben. Végre fogom hajtani szeretetteljes cselekedetemet, hogy megnyerjelek benneteket magamnak..
  Ti pedig felém fogtok fordulni. Ti is tanúi lesztek szeretetemnek. És amikor az emberek meglepetten látják szívetek változását és megkérdezik alázatos viselkedésetek okát, így válaszoltok: "Atyámtól tanultam. Jegyesemre hallgattam és így lettem a világosság fia. Az én Istenem az én világosságom. Az örök élet azt jelenti, hogy meg kell ismernünk Őt mint egyedül igaz Istent és az egész teremtés Urát. Akkor, barátaim, ti is a Jegyeshez fogtok tartozni örökkön örökké."
  Ó nemzedék, nem hallottad, amint Fiam, Jézus Krisztus mondja neked: Eljön az óra - valójában már itt is van -, amikor a halottak meghallják Isten Fiának hangját, és aki meghallja, élni fog. Mert az Atya, az élet Forrása, Fiát tette az élet Forrásává. 8
  Ne féljetek tehát ezekben a gonosz időkben, mert kiárasztjuk rátok Szívünk gazdagságát. Miért álmélkodtok mai csodáimon? Nem mi vagyunk az élet Forrása?
  A hegyek megtántorodnak a halál bűzétől, ami most teremtésemből árad. A vizek morajlanak és felkavarodnak kínjukban, látván fájdalmamat, hogy saját ivadékaim meghalnak ezzel a világgal együtt, mely elpusztul a bűnben és a gonoszságban. Be kellene talán kötni a szájunkat?
  Mi vagyunk az élet Forrása, és Szívünk ebből a Forrásból pezsdíti fel a ti szíveteket nemes mondanivalónkkal: szeretethimnuszunkat a haldokló nemzedékhez intézzük, és áldott,. aki meghallgatja. Magasra nő és erős lesz, mint a fa, mert az én parancsolataimban és rendeleteimben gyökerezik.
  Nem is olyan régen palántát ültettem. 9 Mára fává növekedett és teteje elérte az eget, olykor megérezve a menny zamatát és illatáradatát.
  Ma már minden nemzet ismeri, mert a Föld egyik szélétől a másikig mindenütt látható. Gyógyhatású zöld levele gyógyító balzsam a betegeknek, csillapító illat a szegényeknek és a nyomorúságosoknak. Csókokat leheltem rá, hogy növekedjék gyümölcse, és tökéletesedjék. Gyümölcse szépségében bőséges, és Szentlelkem pecsétjével van megjelölve. Minden nemzet elérheti és eltelhet vele, nem számít mely fajtához tartoznak vagy honnan jönnek. Termése elegendő mindenki számára. Ez a fa még a méltatlannak is tud árnyékot és felfrissülést adni. Én vagyok az Őre.
  Sokszor láttam, hogy az éjszaka leple alatt emberek osontak tuzzel a kezükben a fámhoz, hogy felgyújtsák és elpusztítsák.
  Mivel azonban mindezt előre láttam, összegyujtöttem angyalseregemet jóval azelőtt, hogy ez bekövetkezhetett volna, hogy itassák át az ég harmatával.
  Ahogy láttad, elsöpörtem ellenségeimet. Ezért ne mondd, kedvesem: "Vajon nem teszi-e tönkre a sas gyökereimet, és nem viszi-e el gyümölcsömet, hogy éppen kihajtott leveleim elhervadjanak?" 10 Nem, nem, én fám, mondom neked, továbbra is növekedni fogsz, és gyümölcsöt hozol Szentlelkem pecsétjével és illatával. Megsokasítom lombodat és gyümölcsödet, hogy mindannyiatoknak és az eljövendő új nemzedéknek is elég legyen....

Uram, Érted él a szívem,
és Neked zeng dicséretet a lelkem
egész nap.

Szívedben elrejtve
tartottad lelkemet
és megvédtél engem.

Bár ontológiai szakadék van köztünk,
Benned vagyok, a Te Fenségedben,
Te pedig énbennem
anélkül, hogy elveszne
természetfelettiséged.


Vassula, sok fát megnyesek, másokat gyökerestül kitépek és elégetek. Azon a napon megrendülnek a Föld alapjai hangom erejétől, és házam megtelik kiáltásommal: "Elég! Most már elég!"

Légy jóságos hozzánk
és áldj meg minket!
Mert akkor a Föld megismeri utaidat,
és minden nemzet megismeri hatalmadat,
hogy megmeneküljön.. 11

Szívem virága, szavaid gyönyöruséggel töltik el Vőlegényedet. Jöjj most, és hallgasd Szívem dobbanását!

(Ez az üzenet 1997. október 25-én ért véget, bár 1997. szeptember 25-én kezdődött. Több részletben diktálta nekem az Úr, amikor hívott.)


1 Amikor sokan látják Krisztus Arcát az én arcomon.
2 A kancsó és a pohár képe Dániel őrangyalom első rajzai között volt, melyeket 1985-ben rajzolt nekem.
3 Jahvét, a mi Urunkat láttam látomásomban, amint kinyújtott karral tartja "tálját", és körbejár, mintha táncot lejtene
4 isteni életedet
5 az isteni természet részesévé
6 A kis ítéletet.
7  vö. Jn 5,25-26.
8 Megértettem, hogy Jahve rólam és üzenetéről beszél.
9 Könny szökött a szemembe, amikor a "nem" szó hangsúlyozását hallottam.
10  vö. Zs 67,2-3.

previous index next