HOME INDEX
TEREMTÉS, NE MARADJ MINDÖRÖKRE
UGYANANNAK AZ ÁLOMNAK RABJA!


1994. április 12.

Vassula, írd: Az én békémet adom neked. Figyelj hangomra! Szeretnéd Mesteredet szolgálni?

Igen Uram, szeretném.

Kész vagy-e arra, hogy nagylelkű légy hozzám?

Igen, Uram.

Barátom, igen barátom vagy, és ezért neked fogom adni a megértés kenyerét, hogy edd, és Lelkem vizét, hogy idd. Meg fogom engedni, hogy megismerd szándékaimat, és a láthatatlan láthatóvá válik számodra. Írd le és mondd meg a nemzeteknek:

Teremtés, ne maradj mindörökre ugyanannak az álomnak rabja! Az egész Földön ki akarom nyilvánítani nagy Nevem szentségét, igen, még a pogányoknak is ki fogom nyilvánítani Nevem szentségét. 1

Teremtés, nem a különféle termények táplálnak és tartanak talpon benneteket, hanem Szavam őrzi meg azokat, akik bennem bíznak. Ezért kérlek benneteket, akik szerettek, hogy közeledjetek hozzám, és vegyétek birtokba az országot, amelyet a világ kezdete óta nektek készítettem! Ne mondjátok: "Mesterünk nem sieti el a dolgot!",- majd továbbra is vétkeztek. Mi hiteti el veletek, hogy észrevétlenek maradhattok bűneitekben? Ha lassan következik is be eljövetelem, várjátok, mert be fog következni, még pedig bizonyosan. A Mester oly napon jön el, amikor nem várjátok. Ma Szent Nevemért az Emberfiának jelét mutatom meg az égen, hogy mindenki lássa. Nem elég nektek ez az égi Zászló? 2

Szentlelkem ragyogása felülmúlja az összes csillag együttes fényét, és az égi dolgokra irányítja figyelmeteket. Tiszta fénnyel árasztja el lelketeket, hogy felismertesse veletek tudásom misztériumait. Azért küldtem el hozzád Szentlelkemet, hogy erősítsen meg téged, gyermekem, és egyenesítse ki népem ösvényét. Bőséggel árasztom rátok Lelkemet, hogy újból emlékeztesselek benneteket, hogy előttem nem a nagynak és a hatalmasnak van értéke, hanem a szelídnek és alázatosnak.

Nemzedék! Mélyen megrendített éhséged, 3 3 és még mindig mélyen meg vagyok rendülve miattatok... "Vigy vissza!" kiáltják közületek egyesek. "Vigy vissza, és gyógyíts meg újból!" De alighogy visszahozlak, meggyógyítalak és eltöltelek jó dolgokkal, újból elragad szemem elől egy vihar benneteket, mert még nem voltatok belém gyökeresedve... Meg akartok gyökeresedni bennem? Akkor szeressétek ellenségeiteket, áldjátok üldözőiteket, és imádkozzatok értük! Ha ti most halljátok a mennyország szavát és nem fogjátok fel, hogyan fogjátok követni lábnyomaimat? Hogyan fogtok belém gyökerezni? Forduljatok felém, ragadjátok meg kezemet, és engedjétek meg Lelkemnek, hogy bennetek lélegezzen és újból életre keltsen benneteket. Ez a lehelet dicsőségem tiszta kiáradása.

Szívet adok nektek a sziklából, feltámasztalak tétlenségetekből, és élő lelket lehelek belétek. Rosszindulatú erőfeszítéseitek helyett lelketeket egymás iránti jóságra és gyengédségre késztetem... Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elromoljon a közömbösségtől és a gonoszságtól! Követni akartok engem? Legyetek az én visszhangom ég és Föld között hallatva hangomat! Ne bántsátok, hanem szeressétek egymást! Ez a szabadság, és ezt Szentlelkemtől kapjátok. Ne legyetek olyanok, mint a sötétség képe, miközben arra vártok, hogy békére leljetek.

Ó nemzedék... eljön az az óra, amikor mindannyiatokat megrostál az ellenség, és valójában már itt is van az óra. Az ellenség sorra emeli erődítményeit hagyományaim körül és körülöttetek is. Amikor majd bekerít és körülvesz benneteket minden oldalról, próbára tesz a kínok kemencéjében. Ne hazudjatok magatoknak, és ne gondoljátok, hogy még van időtök. Nézzetek körül! Alighogy a gonosz ember kegyelmemmel lemond gonoszságáról és azt teszi, ami szememben helyes, máris ráveti magát az ellenség minden eszközt felhasználva, hogy kedvét szegje, és visszaviszi a halál völgyébe. Az ellenség visszaszerzi magának, és még mélyebb sírt ás számára... Ezért kiáltok könnyes szemmel folytonosan hozzátok, ahogy egykor Jeruzsálem miatt sírtam: "Bárcsak megértettétek volna a mai napon a béke üzenetét! De jaj, el van rejtve szemetek elől! és mindez azért történt így, mert nem ismertétek fel az időket és az alkalmat sem, amikor zsákruhában, mezítláb jöttem szobátokba, hogy felkínáljam!" Mind a mai napig sem értetted meg akaratomat, nemzedék! Igen kevesen értettétek meg akaratomat. Nemzedék, te még tele vagy rosszindulattal.

Lakj az én világosságomban, és a Szeretetben fogsz lakni. Maradj szeretetemben, és gyümölcsöt fogsz hozni szeretetemben. Nem látod, hogy az igazság Lelke felragyogtatja fényét az égen? De oly sokan nem értették meg, hogy mit jelent e rész a Szentírásban:
"A kő, amit az építők elvetettek,
szegletkővé vált." 4
Nem mondtam-e:
"Aki e kőre esik, összezúzza magát,
akire viszont rázuhan, azt szétmorzsolja?" 5
Ha már egyszer elnyertétek a kegyelem állapotát, ne veszítsétek el azáltal, hogy igazságosnak gondoljátok magatokat. Egyik ember sem jó, csak az Isten jó... Ne ítéljétek el a bűnöst mondván: "Nem ismeri a béke és az igazságosság útját!" Mindezt hagyjátok rám! Én vagyok az egyedüli Bíró.

Kérjetek meg, hogy vigyázzak rátok, és meg fogom tenni. Kérésetek el fogja érni a felhőket. Kérjetek! és meg foglak menteni benneteket... Az Irgalom áll ajtótok előtt, soha ne kételkedjetek szeretetemben! Megáldalak benneteket, szeretetem sóhaját hagyom homlokotokon.


1  "Akkor majd feltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe" Mt 24,30. Különleges, rejtett módon megértettem, hogy Máté evangéliumára utalt az Úr.
2  Jézus Szentlelkére utal, Ő a láthatatlan jel, mielőtt megjelenik az égen a látható jel.
3 lelki kiéhezettségünk,
4 Zsolt 118,22.
5 Luk 20,18.

previous index next