HOME INDEX
A MI KÉT SZÍVÜNK TANÍTOTT BENNETEKET EZEKBEN AZ UTOLSÓ NAPOKBAN - AMEDDIG MEGOSZTOTTAK MARADTOK, SÖTÉTSÉGBEN VAGYTOK


1992. szeptember 14.

Jézus?

Én vagyok. Kicsim, ha tudnád, mennyit imádkoztam érted az Atyához Szent Édesanyáddal! Szememből mindennap a könnyek árja folyik e világ bűnei miatt. Szemem belefáradt a jóságos lelkek keresésébe. Szívem szomorú, és egész valóm annyira gyötrődik a fájdalomtól, hogy inkább nem tekintek e nemzedék bűneire, nehogy túlcsorduljon kelyhem. Új szeretet-himnuszt 1 írtam, és eléneklem nektek, hogy minden szívet utolérjek a mennyből, hogy megmentselek és irántatok érzett örök szeretetemre emlékeztesselek benneteket. A magasból szóltam, de nem azért, hogy rátok erőltessem uralmamat, hanem, hogy a béke és a szeretet szövetségét ajánljam nektek, szárnyaim alá vegyelek és egyesítselek benneteket. Ajánlatot tettem arra, hogy egybekelek veletek... de vajon hányan értették meg közületek azt, amit mondtam? Igazán megértettétek, hogy mit kínált fel nektek a Jegyes?

Magyarázzátok meg akkor, hogy miért fordítjátok el tőlem szemeteket, valahányszor kiengesztelődésről beszélek. Idegen voltam, de nem fogadtatok be, ajtótokon zörgettem, de nem hallottatok meg. Bár az igazságot hirdettem, nyelvetek szüntelenül aljas hazugságokat szólt rólam, megbíráltatok és elítéltetek. Eljöttem, hogy a helyes felfogásra tanítsalak, és emlékeztesselek benneteket tanításomra, vezetésemre és szolgálatomra, de ti kicsúfoltatok és gúny tárgyává tettetek. Szeretettel, gyengédséggel és azzal a vággyal látogattalak meg benneteket, hogy a Szívemben egyesítselek és újból megtanítsalak titeket ősegyházam törvényeire, de ti hagytátok, hogy saját törvényetek töltse be lelketeket, és engem kidobtatok szívetekből. Azt kérdezitek: „Mikor tettem ezt Veled, Uram?” Mondom nektek, már megtettétek, amikor elhamarkodott ítéletet mondtatok felettem, és hagytátok, hogy ajkatok elítéljen engem, mert amit küldötteimmel tesztek, azt velem teszitek. Azt gondoltátok, hogy nevüket káromolva kedvemben jártok, valójában azonban az én Nevemet káromoltátok. Hogyan mondhatjátok: „Uram, a Te Szavad lámpás lábam mellett, mely utamon világít”, ha nem fogadjátok el Szavamat és testvéreitekkel sem békültök ki?

A mi két Szívünk 2ezekben az utolsó napokban újból nagy szeretettel és gyengédséggel tanított arra benneteket, hogy az imádság, a szeretet és az alázat a ti üdvösségetek KULCSA. De közületek hányan élik meg ezt az igazságot? Szívetek az a kapu, amelyen keresztül betérhetek hozzátok, meggyógyíthatlak és az én ösvényemre vezethetlek titeket. Vajon értékeltétek-e Szavainkat a szívetekben, vagy még mindiga háború útján jártok? Előlem nem tudtok elrejtőzni, és azt sem mondhatjátok, hogy elhallgattam előttetek az igazságot. Azt állítjátok, hogy igazságban vagytok, de akkor hogyan magyarázzátok meg nekem megosztottságotokat? Barátom, nyisd ki szemedet! A szívedet nyisd ki, ne az elmédet! Újból mondom nektek:

Egyetlen jó ember sincs már, valóban egy sincs. Senki sincs, aki megértene, mivel mindannyian a bűn uralma alatt vagytok. Senki sem keres engem. Mindenki elfordult tőlem. Mindenki egyaránt tisztátalan, pedig sokan állítják közületek, hogy a világosságban vannak. Mondom nektek, ameddig megosztottak maradtok, addig sötétségben vagytok. Ameddig örültök megosztottságotoknak, addig nem tudjátok, merre tartotok, mert túl sötét van ahhoz, hogy lássatok. Eljöttem hozzátok, hogy ingyenes adományt kínáljak nektek: szeretetem adományát, de szeretetemet újból félreértettétek, visszautasítottátok és idegen maradt szívetek számára. Továbbra is vétkeztek annak ellenére, hogy kértelek, béküljetek ki és egyesüljetek. Hogyan bocsássam meg bűneiteket, amikor ismételten elnyomjátok Szavaimat? Halljátok ugyan hangomat, de már nem ismeritek fel. Ameddig meg nem engeditek, hogy szívetekből kigyomláljam mindazt, ami nem én vagyok, mindaddig nem veszitek észre, hogy Szentlelkem ma méginkább keresi, mint valaha lelketekben a kiengesztelődést és az egységet.

Megmutattam nektek, hogyan egyesüljetek
.

Az egység a szívetekben jön létre. A kiengesztelődés a szívekben alakul ki, nem pedig szerződések aláírásával! Hogyan állíthatja bárki, hogy igaz ember, amikor országaitok háborút viselnek és lángban állnak? Tanuljátok meg, hogy mit vár tőletek Szentséges Szívem:

Felebaráti szeretetet, nagylelkűséget,
imát és a kiengesztelődés lelkületét,
valamint azt, hogy úgy szeressétek egymást,
ahogyan én szeretlek benneteket.


Vajon fogom-e hallani tőletek a megadás és a bűnbánat kiáltását?


1 ezeket az üzeneteket
2 lásd: Jel 11

previous index next