HOME INDEX
JAJ AZOKNAK, AKIK RÁTAPOSNAK LELKEMRE!


1989. február I5.

Vassulám, soha ne veszítsd el bátorságodat, mert előtted állok. Kivel tudnál engem összehasonlítani? Én vagyok a Kezdet és a Vég, az örök Egy, mert én vagyok, voltam és mindörökkön örökké leszek. Szavamat meg fogják ismerni mindenütt az égbolt alatt. Akik Szavam ellen lázadnak, meg fogják tapasztalni, hogy az ösztöke ellen rugdalóznak. Még sok üldöző támad a világ minden sarkában. Mint óriási gránitsziklák, kerítést alakítanak, hogy eltorlaszolják utamat az egész emberiség felé. Kezdettől fogva ismerem szívtelenségüket! Tele vannak kérkedéssel és csalással, letarolt pusztaság. Hiába kelnek fel seregeik, egyetlen leheletemmel legyőzöm, elsöpröm őket. Én vagyok az Úr, a Szent és engem úgy ismernek, mint aki legyőzte a királyokat és a királyságokat, hogy megismerjék Szavamat. Hatalmammal trónokat borítottam fel és megszégyenítettem azokat, akik magukat "tekintélynek"tartották. És most is így lesz. Megfosztom őket ruháiktól mindenki szeme láttára.

Elég sokáig késleltettem haragomat. Én, az Úr, ma ünnepélyesen felszólítom őket, hogy szálljanak le trónjaikról, és tartsanak bűnbánatot! Lelkem továbbra is kiárad az egész emberiségre. Nem lesz olyan ember - bármennyire is erőlködik -, aki meg tudná gátolni Lelkem kiáradását! Jaj azoknak, akik rátaposnak Lelkemre! A hűtleneket és a képmutatókat elsodrom leheletemmel. Ha tudnák, mennyire visszatartom igazságosságomat, hogy rájuk ne sújtson, nem hagynák abba az imádkozást, és bűnbánatot tartanának. Ha tudnák, hogy mit kínálok fel nekik, és ki az, aki azt mondja nekik: "Egyesüljetek! Egyesüljetek! Legyetek eggyé, miként az Atya és én, Egy és ugyanaz vagyunk!"De ők nem akarnak meghallani, mert nem értettek meg. Figyelmeztettem őket, de nem figyeltek, és nem is hitték el. Teljes komolysággal mondom, hogy az óra közel, egyre jobban fenyeget! Itt van a leszámolás ideje! Egyetlen ember sem mondhatja, hogy nem figyelmeztettelek benneteket erre az órára. Még a halottak is megmozdultak kiáltásomat hallva... még ők is. 1 Én az Úr, életre keltem a halottakat is, igen! Életre fogom kelteni azokat a holttesteket, amelyek meghallották kiáltásomat. Élő fényoszloppá alakítom őket. Egyeseket Egyházam szilárd pillérévé teszek, és mindegyikük jobb kezébe adom tekercsemet, bal kezébe pedig lámpásomat, hogy vezetőjük legyen. A tanítvány szavát adom nekik, és előttetek fogom szolgálatukat fogadni. Minden nemzetnek bemutatom hűségüket, és a Föld egyik végéből a másikig fogják hirdetni az igazságot. Megígérem nektek, hogy miként a föld új növényt terem, és a kert rügyet fakaszt, úgy fogom én, az Úr felébreszteni ezeket a holttesteket, és magam mondom meg nekik új Nevemet . Jöjj, légy velem gyermek, maradj Atyád karjaiban! Mi ketten?

Mindörökkön örökké, Uram.

Rajzold le Nevemet!

Igen .


MEGKERESEM A BŰNÖST


1989.február 15.

Uram, oly sok ember szeretne Tőled "személyes"üzeneteket kapni. Kérdéseik közül egyesek nagyon világiasak. Vannak, akik egyfajta "tájékoztató hivatalnak"tartanak engem az ég felé.

Vassula, sokuknak válaszoltam már. Rátalálhatnak a válaszra a Szentírásban és ebben az üzenetben.

Uram, engedd meg mégis, hogy nevüket felsoroljam Neked!

Nyugodtan sorold!

( Megtettem )

Jegyesem, olyan kérdésekre nem felelek, amelyek nem méltóak Szentségemhez. Hívom azt, aki alázatos, feltámasztom a halottakat, bátorítom a gyengét, megkeresem a bűnöst. Számtalanszor hívom az istentelent . Mostantól kezdve ezek lesznek a személyes üzenetek, ahogyan ti nevezitek. Soha ne fáradj bele az írásba! Légy olyan okos, mint most! Jöjj mindig, és először engem kérdezz meg!

Uram, időnként anélkül is adsz személyes üzenetet, hogy valaki kérné, éppen úgy, mint ezt.

Én fogok választani és dönteni. Én vezetlek téged, füledbe súgom, amit mondani akarok. Jöjj, mi ketten!


1989. február 17.

Ma tartjuk csoportunk találkozóját, ahol imádkozunk, a Szentírást és az üzeneteket olvassuk. Jézus?

Én vagyok. Kedvesem, kövesd programomat! Egész idő alatt veletek vagyok. Jöjj, együtt fogunk munkálkodni. Mi ketten.


1 Isten hangja nagyon szomorú volt.

previous index next