HOME INDEX
A LÁZADÁS ÚGY TERJED , MINT A KÖD


1988. novemher 8

(Jézus keresztjét éreztem ma. Szomorúnak éreztem, és szomorúnak láttam a képen is.)

Én vagyok kedvesem, vedd keresztemet, szabadíts meg tőle! A te Krisztusod annyira fáradt! Szíveden hagyom néhány csepp Véremet, hogy ezáltal könnyíts rajtam. A Sátán elhatározta, hogy kedvedet szegi, de én nem engedem, hogy hozzád érjen. Amit én kezdtem el és én áldottam meg, az az én dicsőségemre fog befejeződni. Üzenetemet ma saját írásoddal fogod leírni, hogy azok, akik még nem értették meg teljesen, hogy én töltöttelek el kegyelmemmel, megértsék, hogy én azt a kegyelmet is megadtam neked, hogy meghalld hangomat. Engedd meg, hogy ma diktáljak neked! Hallgass rám és írd 1 Vassula, a napok meg vannak számlálva,megtisztulásotok napjai. Meghallottam azok imáját, akik Egyházam megújulásáért imádkoztak hozzám. Meghallottam minden hozzám intézett imájukat. Megígérem nektek, hogy én, az Úr, meg fogom újítani Egyházamat. Megtisztítom foltjaitól, mert beszivárgott belsejébe és bemocskolta a tisztátalanság. Újból felépítem. Aggódva mondom nektek, szeretteim, hogy addig még sokat kell szenvednie. Megkezdődik szívének nagy megpróbáltatása, még mielőtt eljövök teljes megújítására. El kell jönnie ennek a napnak, hogy beteljesedjék az Írás. De mindazokat, akik szeretnek engem, megvigasztalom a szomorúság ama napjaiban. Mindig igen közel leszek szívetekhez, engedni fogom, hogy érezzetek. Egy sereg angyalt és szentet küldök vigasztalásotokra, tehát bátorság kedveseim, bátorság! Szenvedek, és ti is szenvedtek, akik szerettek engem, éreztek engem, érzitek Sebeimet, érzitek szomorúsággal terhelt Szentséges Szívemet. Érzitek rajtatok nyugvó tekintetemet - teremtés, ti, akik sötétségben vagytok. Véres könnyel telt meg szemem. Igen, hogyan is érezhetném magam, amikor látom, hogy milyen sokan kerültetek a Sátán hálójába? Folytassák csak gonoszságukat azok, akik nem akarnak hallani, hiszen sok éven át figyelmeztettem és bűnbánatra szólítottam őket, de nem törődnek figyelmeztetéseimmel. Fáradt vagyok, mindig elfáradok vakságuk és makacsságuk láttán. A lázadás úgy elterjedt, mint a sötétség, még házamba is behatolt. Péternek diktálja, hogy mit tegyen. Péternek, aki vezetőjük. Igen. Nem figyelnek rá, és háta mögött átkozzák, megcsalják, nem hallgatnak rá és félretolják. Ő tudja mindezt, de túl sokan szegülnek ellene, túl sokan árulják el. Házam a lázadók házává vált. Igen, kevesen maradtak benne, akik elismernek és tisztelnek engem. Én, az Úr; a tisztulás napján leszállok minden szenttel és angyallal együtt; és elsöprök minden gonoszságot. Északtól délig, kelettől nyugatig száll alá tüzem! Várjatok és meglátjátok...

Jézus?

Csupán hallás után ishelyesen írtad le leányom. Ez azok számára szükséges Vassula, akik azt gondolják, hogy én úgy vezetem kezedet, hogy közben te nem hallasz engem. Egyesek nem akarták elhinni, hogy én, az Úr sugallatot adok neked. Most úgy fogyjuk folytatni, ahogy én szeretem, Vassulám. 2 Fogadd békémet, és légy éber!

Kérlek, Uram, gyógyítsd meg C...-t! Hogyha Te most test szerint is itt lennél velem; és én odavezethetnélek hozzá, ha karon foghatnálak és bemutathatnám őt Neked, nem állna ellen Szíved és meggyógyítanád.

Gyermekem, ő nem hisz neked, állandóan mindent elutasít, amit mondasz neki. Ha nem akarja megnyitni előttem szívét, hogyan térhetnék be hozzá, és hogyan vigasztalhatnám meg?

De én tudom, hogy akkor is meg tudod őt gyógyítani, ha nem hallgat Rád!

Akkor imádkozz érte Vassula, szeretem őt, tehát imádkozztovább! Emlékeztetni foglak szent jelenlétemre. Én és te, a szeretetegységében. Mi ketten.

Igen Uram, mi ketten.


1innen Vassula saját írásával folytatódik az üzenet
2 Itt folytatódik Jézus írása

previous index next