![]()
|
Svájc,1987. október 19. Szeretném elmondani, hogy mialatt Görögországban voltam, elolvastam Lisieux-i Szent Teréz életrajzát. Szüntelenül ő járt az eszemben. A helyi autóbuszon utazva mélyen elmerültem az elmélkedésben, és szeretettel gondoltam rá. Amikor az autóbusz megállt, legmélyebb szemlélődésemben görögül azt a szót láttam magam előtt, hogy "Szeretlek", és mellette két szívet. Négy méterre tőlem, öles betűkkel volt a megálló tetejére írva. Mivel érzékeim még egy másik tartományban időztek, azonnal tudtam, hogy Szent Teréz mondja ezt nekem. Az ő üzenete volt. Később: Odamentem és elővettem Jézus és a szent lepel képeit. Azt hiszem, szomorú volt amiatt, hogy eltettem. Jöjj, kettőt adj X atyának, egyet pedig Dávidnak! Mondd meg nekik, hogy sajátkezemmel
áldottam meg a képeket, meg fogják érteni. Várj és látni fogsz! Szeretlek, édes Jézusom! Fogadd békémet, leányom! Gondoskodom rólad, hogy semmiben se legyen hiányod. Ne keress másutt pihenést, csak az én Szívemben! Uram, azt kérdezem, mit tehetnénk X asszony fiának halgass rám, a szeretet cselekedetei megmenthetik. Kinek a cselekedetei? A ti cselekedeteitek. Édes Jézusom, kérlek áldd meg isteni kezeddel a bangladesh-i közösséget, kérlek támogasd mindnyájukat, támogasd őket! Vassula, mondd meg nekik, hogy őrizzék szeretetemet, mert szeretetem bennük él. Kedveseim között vagyok. Leányom, saját kezemmel áldom meg őket. 2 Higgy abban, amit kérsz, Jézusom, Te tudod, mi a baja? Tudom. Uram, szeretnéd, ha Veled lenne? Nagyon szeretném, kedves, de a Sátánnak hatalma van felette. 3 Uram, Jézus, ha azt akarod, hogy szenvedjek érte, azért, hogy visszatérhessen Hozzád, engedd meg nekem! Mit tehetnék? Talán ne igyak vizet két napig? 4 Vassula, szenvedj érte, ne igyál semmi folyadékot, amíg keresztemet hordozod! Meghozom ezt az áldozatot. Kedvesem, később majd megérted. Szeresd testvéredet, hozz érte áldozatot! Szeretem őt. Jézusom, megteszem. 1 Ekkor rövid csend következett. 2 Imádkoztam X asszony fiáért. 3 hallottam a Sátán üvöltését: "Nem akarom elengedni". Dühös volt! 4 Svájc éghajlata igen száraz, és az emberek sokat isznak. |