HOME INDEX
VIGASZTALÓD VAGYOK

1987. július 3.

Jézus?

Én vagyok az, kedves. A sugallatok úgy jönnek tőlem, mint harmatcsepp a levélre.Egyezséget kötöttem veled, hogy hűséges maradok hozzád. Feltételeimet úgy szabtam meg, hogy te is hűséges maradj. Érted?

Jézus biztosította magát, nehogy elhagyjam, mert tudja, milyen gyenge vagyok.

Vassula, az én kedvemért, egyesíted Egyházamat? Én állok előtted, és én vagyok az, aki téged tanít. Egyszerűen kövess!Azt akarom, hogy minden egyházam egyesüljön!Azt akarom, hogy papi lelkeim emlékezzenek korábbi műveimre, és tanítványaim egyszerűségére, arra az alázatosságra és hűségre, ami az első keresztényeket jellemezte.Jöjj, Szívem legmélyebb és legbensőbb vágyait akarom előtted feltárni. Engedd meg, hogy beléd véssem vágyaimat, kicsim.

Ekkor valóban reménytelennek éreztem a helyzetet. Éreztem, hogy Isten olyan sok fontos dolgot kíván tőlem, amelyeket közöl velem írás közben, és én bénultan ülök rajtuk. Érzem, hogy nem teszem azt, amit akar, mert semmi sem változik. De hogy is változna, ha valóban senki sem tud erről. Érzem, hogy nem tetszem Neki, amiért nem engedelmeskedem, és nem teszem meg azt, amit leginkább akar. - Több mint 100 személynek van másolata erről a kinyilatkoztatásról, de ez nem elég!

Jézus?

Én vagyok, élj békében!Én fogom helyreállítani Egyházamat, csak azt engedd meg nekem Vassula, hogy szavaimat belédvéssem. Szeretlek, dicsőíts szereteteddel! Egyházam egyesítése az én művem, te csak követem leszel. Érted a különbséget? Még ha azt is mondom: keltsd életre, vagy egyesítsd Egyházamat, Vassula, ez sohasem szól közvetlenül neked.Meg fogod tanulni. Nem tanultad-e meg műveim egy részét velem?

De igen Uram, megtanultam.

Várj, és meg fogod érteni.

Hosszú szünet következett. Kezemet a füzeten tartotta és semmit sem szólt a következő kérdésig.

Egy kérdésem van hozzád. Miért nem jöttél most hozzám, hogy megvigasztaljalak? Igen, pontosan úgy, igen.

Néhány másodperc alatt Jézus látomást adott, amelyben egy egész történet játszódott le. Példabeszédhez hasonlított. Egy anyáról és gyermekéről szólt. Az anya évekkel ezelőtt elvesztette gyermekét, míg végre megtalálta, és akkor nagyon boldog volt. Próbálta tanítani gyermekét, hogy forduljon anyjához, ha valamit akar, mert szerette gyermekét, aki hozzá tartozott. A gyereknek komoly nehézséget okozott, hogy valakihez ismét alkalmazkodnia kell, aki azt mondja, hogy anyja és aki gondját viseli. Megszokta már, hogy magába zárja bánatát, mert nem volt kihez fordulnia. De közben azt is elfelejtette újra, hogy az anyja az egyetlen, aki segíthet rajta, és megvigasztalhatja. A látomás tehát olyan kisgyerekről szólt, aki újra nagy bajban volt, bolyongott a ház körül, és nem vett tudomást anyjáról. Az anya nagyon bánkódott, amikor gyermeke boldogtalanságát látta. Bánkódott, hogy gyermekét így látja, bánkódott, hogy gyermeke még mindig nem akar hozzá jönni, és nem akarja magát karjába vetni, kimutatva, hogy szüksége van szeretetére. Az anya szíve teljesen megtört gyermeke szerencsétlenségét látva és amiatt, hogy az nem vett tudomást őróla, aki olyan sokat tehetne érte, ha bizalma lenne hozzá! A gyermek én voltam, az anya Jézus, és mindez amiatt ő lásd előbb ő, hogy úgy éreztem, nem jutok semmire, viselem az üzenet terhét, és nem teszek túl sokat. Elhatároztam, hogy megyek és alszom rá, hogy elfelejtsem. Ezért lefeküdtem és megpróbáltam elaludni, hogy felejtsek. Ez délután történt. Jézusra gondoltam, de túl nyomorúságosnak éreztem magam ahhoz, hogy szembenézzek Vele.

Kedves, én vagyok a Vígasztalód. Hajtsd rám fejed, engedd, hogy megsimogassalak, és enyhítsem fájdalmadat. Engedd meg, hogy füledbe suttogjam szavaimat. Szívem belsejében helyem van számodra. Ne tölts több időt máshol! Jöjj most helyedre!

Olyan gyengédséggel mondta mindezt, ahogy csak Isten képes beszélni...

Képtelen vagyok rá...

Felemellek és odahelyezlek.

previous index next