HOME INDEX
A SZENTLÉLEK MEGVILÁGÍTJA SZÁMOTOKRA AZ ÍRÁSOKAT


2002 szeptember 13.

Nem elég csupán a Szentírás alapján
megismernünk és megértenünk az Istent.
El kell merülnünk Őbenne,
hogy képesek legyünk
megismerni és megérteni Őt.
Ez az, amit "Isten megízlelésének" nevezünk.

Igen, alakot kell öltenem szíved belsejében, ahogy neked is át kell alakulnod mélységeimben.

Gyermekem, Jahve vagyok, és gyönyörűségemet lelem abban, hogy meglátogatlak szegénységedben. Szabadságot adtunk neked, kiemelvén téged a sötétség völgyéből, hogy a mi ragyogó világosságunkban élj.

Most ébredj tudatára annak, hogy Királyod szolgálatában állsz! Felfogod-e, hogy dicsőségembe öltöztettelek, eltöltöttelek ragyogásommal, és most szabad bejárásod van királyi udvaraimba?
Bízz bennem, ha velem beszélsz és boldogan fogadd el kegyességemet!
Boldogok, akiknek gyermeki a szívük, nem kételkedtek és nem is fognak sohasem kételkedni ezekben az üzenetekben, amelyek a Bölcsességtől származnak. Megnyíltak a kegyelem előtt és megkapták világosságomat lelkükben.
Aki ily kimondhatatlan módon nyilvánítja ki magát az emberiségnek, az nem kisebb, mint a ti Teremtőtök, aki e szavakon keresztül sokakat visszahozott hozzám, az igaz életbe. Én vagyok az, aki arra buzdítalak benneteket, hogy emeljétek szemeteket a mennyekre és ne vétkezzetek többé. Újból és újból bőséges ismereteket adtam magamról, hogy engem megismervén örököljétek országomat is. Sohasem beszéltem durván. Szelíden bántam veletek, nem e világból való szelídséggel. Szavaim egybehangzanak a Szentírás tanításával.

Boldogok, akik elfogadták e tényt anélkül, hogy próbára tettek volna engem és vakmerőségükben megfenyegették volna küldöttemet. Ők megkapják a próféta jutalmát.
Bizonyára hallottátok már, hogy küldötteim az én Nevemben beszélnek. Akik nem hisznek nekik, csalóként bánnak velük vagy vádolják küldetésüket, azok vétkeznek ellenem, aki általuk beszélek. Miként hangsúlyoztam, semmi olyant nem mondtam, ami ellentétben van a Szentírás tanításával, mert minden kimondott Szavam egybehangzik azzal, amit régebben mondtam nektek, mégis úgy tűnik, hogy sokan nem merültek bele eléggé Szavam 13 értelmezésébe. Ha megtették volna, felismerték volna mai ódámat. Meglátták volna képmásomat benne, mert nem különbözik nektek adott Szavamtól.

Valójában senki sem tud belemerülni ebbe a misztériumba, a veletek beszélő Isten misztériumába, aki él és napjaitokban közöttetek van, és senki sem tudja megérteni, ha csupán a Szentírást olvasta. Többre van szükségetek ahhoz, hogy Szavam mélységeibe hatoljatok. A Szentlélek megvilágosítja számotokra a Szentírást, Ő tanít meg arra, hogyan értsétek. Hallottatok-e olyan emberről, aki éjjel is tud olvasni, amikor leoltanak minden világítást? Csak akkor lát és akkor tudja elolvasni a szavakat, ha világosságot gyújtanak. Ti semmit sem láttok a Világosság, a Szentlélek nélkül, aki átjárja gondolataitokat, aki messze felülmúlja a csillagok fényét. Nélküle rejtve maradnak előttetek Szavaim, a Bölcsesség kijelentései és tanításai: egyedül a Szentlélek adja meg a szükséges világosságot elméteknek, hogy megértsétek a mennyei közléseket. Másképpen Szavaim lepecsételtek és elzártak maradnak. Ez az oka annak, hogy oly sokan nem ismernek fel engem e szeretet-ódában.

Miként mondottam, a Szentírás az én képmásomat tükrözi, és ha ti nem láttok meg engem ebben a hozzátok szóló ódámban, amelyet a szerető irgalmasság adott, az azért van, mert még nem tapasztaltátok meg gyengédségemet és nem ízleltétek meg édességemet. A ti úgynevezett tudásotok nem elég ahhoz, hogy meglássatok engem.

Boldog, aki kinyitja szívét és a szív egyszerűségével fogad engem, az nem tekinti ódámat merő szavaknak, hanem meglátja benne a hatalmat, a Szentlelket és az erős hitet. És hozzátenném, hogy nektek elénekelt ódám eleven erő azok között, akik hisznek benne.

Azt kívánom, teremtés, hogy láss engem, ezért nyilvánítom ki szakadatlanul irántad érzett szeretetemet életed első napjától kezdve. Vajon hallom-e egy napon tőletek:

"Dicsérjük Istent, mert kimutatta irántunk
végtelen irgalmát és megengedte,
hogy megtapasztaljuk jóságát.
Ha fel nem fedte volna
Szent Arcát a szívünkben,
mi is azokhoz tartoznánk, akik azt hiszik,
hogy felfedezhetnek Téged
csupán a világi bölcsesség és tanulmányaik által.
A Te kincsed, Uram,
el van rejtve a tudományos műveltségű bölcsek
és azok előtt, akik azt állítják,
hogy ismerik misztériumaidat
és a lelki dolgokat,
pedig valójában nem ismernek Téged."

Tanítottalak benneteket, hogy gyarapodásotok érdekében csak a mennyei dolgokkal foglalkozzatok, és megmutattam nektek új éneteket. Örömmel prédikáltam megkülönböztetés nélkül az egész világnak. Mint Atyának az a szándékom, hogy életeteket szüntelen imádsággá téve felékesítsem és megújítsam teremtésemet.

Miért e sok lárma Nevem körül?
Miért engeditek, hogy elhagyjon derűs nyugalmatok, és e világ diktáljon nektek?
Legyen számotokra a Háromságos Isten élő valóság! Életeteknek a mennyei sugallatok körül kellene forognia és mélyen el kellene rejtőznie az én Fiamban, Jézus Krisztusban.

Felfedezheti-e valaki saját erejéből mérhetetlen kincsemet? Amíg nem kapja meg a megértés belső világosságát, sötétségben marad. Megismétlem: boldogok, aki hisznek irgalmas felszólításomban, el fogják nyerni meghitt barátságomat.

Ki a keresztény 1 tudás, a prófétaság 2 Forrása?
A Szentlélek az, aki tanít és minden eszközt felhasznál arra, hogy átalakítsa és megújítsa teremtésemet. Kérdezzétek meg azokat, akik álomba merültek és tagadják a ti időtök próféciáit, hogy megértették-e a Szentírást és mindazt, amit tanít? Prófétákat kentem fel arra, hogy hirdessék Szavaimat az idők végéig. Felruháztam őket Illés lelkével. Nem olvastátok, hogy

"…próféták fogják követni őt?" 3

Aki kinyitotta előttem szívét és önként megengedte, hogy belépjek hozzá, az learatta az élet termését. Számára a Szentírás lepecsételetlen és isteni ódává, élő Szóvá, Isten látásává és lelke isteni ruházatává válik. Jelenlétemből fakadó benső megvilágosodása megalapítja szívében országomat.

Fel lesz fedve minden misztérium, amely lepecsételtnek látszott, a Szentírás pedig hangos és hallható énekké válik fületekben. Én, a ti Vőlegényetek 4 kilépek királyi udvaromból, hogy szeretetteljes szándékom szerint magam felé fordítsam szíveteket.

Legyetek tudatában annak, hogy állandóan megsért engem nemzedéketek, amelyet az ördög arra tanít, hogy engedelmeskedjen mindannak, ami ellentmond isteni igazságon alapuló szeretet-törvényemnek. E nemzedéket mindenféle szél meghajlítja, ezért végigjárja mindazokat a kerülőutakat, amelyeket a Sátán mutat neki. Fiam és én most teljes lehetőséget adtam nektek arra hogy a bűnbánat által visszatérjetek hozzánk, mert részvéttel vagyok irántatok és irgalmas vagyok, de ó… közületek oly sokat félrevezetett saját elbizakodottsága…

Írva van:

"Gonosz véget ér a megátalkodott szív,
elvész a veszélyben, aki azt szereti" 5

A világ ma oly sok rosszat kínál nektek! Jobban teszitek, ha rám hagyatkoztok, aki pajzsotok vagyok, és ezt mondjátok:

"Vessük magunkat Isten karjaiba,
ne kerüljünk az emberek kezébe,
mert amilyen nagy ő, éppoly nagy irgalma" 6

Ó bűnös hajlam! A Föld népe ezen óda és figyelmeztetés ellenére sem bánja meg bűnét és nem szakít vele, igen kevesen követik szeretetem törvényét, nem cselekednek tetszésem szerint.

Mennyei udvaromból újból és újból lehajolok hozzád, nemzedék, hogy kiemeljelek mocsaradból. Elküldtem hozzád illatos tömjénnel áthatott küldötteimet, akiket angyalok készítettek fel arra, hogy szárnyukon vigyék isteni ódámat.

Akik megízlelték Szavaimat, azok helyes irányba indultak. Milyen ragyogóvá váltak, miután megízlelték Szavaimat, amelyek méznél is édesebbek szájuknak! Ezekben az években lelki táplálékból csodálatos lakomát készítettem és tálaltam fel. Hit és erény volt szeretetem mondanivalója számotokra.

Az igazság ügyéért emeltelek fel jogarommal téged, nemzedék. Megmozdult-e valaha a szívetek?
Édes a dallama ennek a nemes ódának, nem hallottátok még? Nem hallottatok engem, amint egyenként megszólítottalak benneteket a boldogság olajával felkent szeretet-üzenetemmel? Nem értettétek meg, hogy ezekben az években miként kentelek fel benneteket?

Álljatok meg egy kicsit, gondolkozzatok el és fogjátok fel, hogy Isten vagyok fenségben és ragyogásban. Jaj a figyelmetlen szívnek, akinek nincs hite, mert az ilyennek nem lesz pártfogója az én napomon!

És jaj nektek, akik nem akartok többé kitartani erényben és igazságosságban! Mit tesztek majd az Úr látogatásakor? Mit tudtok majd mondani az Úr napján? Képesek lesztek-e kiállni a tűzpróbát? Ti most testileg-lelkileg hozzá vagytok láncolva ehhez a világhoz. Dühében a Sátán nem enged el, hanem rabságban tart börtönében, hogy elcsüggesszen benneteket, akik visszautasítottátok a bűnbánat kegyelmét. Fátylával elhomályosította látásotokat, és így az ő játékszerei lettetek.

A bűnbánat szétszakítja láncotokat, és a hozzátok beférkőzött gonosz lelkek egész seregét űzi ki belőletek, bár egyesek őrködnek szánalomra méltó lelketek felett. Nyomorúságosságotokban nincs elég erőtök és akaratotok ahhoz, hogy legyőzzétek ellenségeteket és levessétek a test béklyóit, amelyek a világhoz kötnek benneteket.

Ma, az irgalomnak ebben az idejében felkínálom neked a kegyelmet mint adományomat és mint hozzám vezető helyes ösvényt.

- Felkínálom neked, hogy vállamon hordozlak lábadozásod idején.

- Felkínálom neked a békét és a pihenést, mert velem nem fogsz gyötrődni és elfáradni.

- Felkínálom angyalaimat, akik kimondhatatlan gyengédséggel fogják bekötözni sebeidet, amelyeket a világ szenvedélyei ejtettek lelkeden. Segíteni fognak gyógyulásodban, visszahoznak az életbe, felfrissítik elgyengült lelkedet, hogy új életet élj énbennem.

- Felkínálok neked egy helyet a Szívemben, ahol kivirágzol a Bölcsesség mélységes tanításától. Elhalmozlak felbecsülhetetlen adományokkal, miként a vőlegény halmozza el menyasszonyát, aki foglyul ejtette szívét. És kinyilvánítom irántad való szeretetemet, menyasszonyom. Míg két karomban tartalak, elénekelem neked teremtésem ódáját és azt, hogy te miképpen keltél életre. Felfedem előtted a Föld keletkezését megelőző misztériumokat, és miközben lelkednek udvarolok, te így szólítod meg a Bölcsességet: "Nővérem!" Igen, ki fogom szabadítani lelkedet, mint hurokból a madarat. Szabaddá teszlek, mint a csapdából kimentett gazellát, ha hajlandó vagy visszatérni hozzám és bűnbánatodban elismerni engem.

- Felkínálom neked balladáimat 7 és azt az egyedüli kegyelmet, hogy jelenlétemben lehetsz, te és én.

- Felkínálom lelkednek, hogy mindenkor velem játszadozhat, és én mint Apa, aki gyönyörködve szemléli gyermeke fejlődését és növekedését, sasként fogok őrködni országomra, amely benned megalakult.

- Felkínálom neked azt, amit hozzáférhetetlennek és elérhetetlennek mondasz, amit egyedül én kínálhatok fel, és ami túl van az emberi felfogóképességen. Olyan ösvényt kínálok, amelyen nem járnak a büszke szívűek, olyan ösvényt, amelyen filozófus sem járt még soha. Arany és kristály nem vetekedhet értékben azzal, amit én kínálok neked. Nem lehet megvásárolni semmilyen súlyú aranyért, nem lehet megfizetni érte semmilyen súlyú ezüsttel, árát nem lehet meghatározni a legtisztább aranyban, ónixban vagy zafírban, mert a szent bölcsesség értékét nem lehet felmérni, egyedül én birtokolom és kínálom fel annak, akinek akarom.

- Felkínálom neked azt, ami láthatatlan az emberek szemének és ragyogásában mégis dicsőséges. Felkínálom a szent bölcsességet, ha rettegsz a bűntől és bűnbánattal menekülsz a gonoszságtól, jól megfontolva, hogy életedben mi volt helytelen.

És ha megkérdezed: "Mondd, Atyám, mondd meg, honnan való a szent bölcsesség? Hogyan lehet megérteni, mivel kívül esik minden élőnek ismeretén és el van rejtve a teremtés elől?"
Ezt fogom válaszolni neked, gyermekem:
"A bölcsesség? Az nem más, mint az Úr félelme.
A megértés? Az a bűn kerülése."

Minden embernek felkínálom a bölcsességet, aki elfordul a sötétségtől, mert míg a láthatatlan szépségeket szemléli, a bölcsesség örömmel napvilágra hozza az elrejtett titkokat, amelyek dicsőséges világosságában láthatóvá válnak. Bennem keressétek tehát örömötöket, mert az én elveim nemesek és tiszták, és én szelíden és jóságosan uralkodom. Kegyelemmel töltöm el azokat, akik megbánják bűneiket. Ellenszenves számomra minden rosszindulat és romlottság, de Lelkem megszabadítja azokat, akik beismerik bűneiket és szakítanak az alattomos, gonosz lelkekkel. Nem földi uralkodó vagyok, hanem az igazságosság Uralkodója. Rendeleteim nemesek, szabályaim tökéletesek, ragyogással, fenséggel teljesek, de a Szívem szelíd és alázatos.

Felkínálom szíved felvidítására és örömére, hogy meggyógyítom látásodat, megnyugtatom szemedet, hogy láss engem, a te Istenedet, mialatt félelemmel így kiáltasz hozzám:

"Dicsértessék a Háromságos Isten,
a háromszor Szent!
Dicsőség Istennek, aki felemelte lelkemet
és nagy dolgokat tett velem!
Szent az Ő Neve!
Istenemet dicsérem,
aki meggyógyította közömbös lelkemet
és kegyesen megengedte szememnek,
hogy lássam Arcodat.

És Jóbhoz hasonlóan én is énekben mondom el:

"Vétkeztem és letértem a helyes ösvényről,
de Isten nem büntetett meg úgy,
ahogy megérdemeltem volna.
Megmentette életemet attól,
hogy szakadékba essen és megengedi,
hogy életemet a világosságban folytassam."
Értitek, testvérek? Értitek?
Ezt teszi Isten minden korszakban az emberiségért,
kimenti a lelkeket a szakadékból
és fényesen felragyogtatja világosságát felettünk."

Megadom neked, hogy lásd Istent, aki ma hozzád beszél. Ezt a látomást sohasem fogod elfelejteni. Istennek e gyönyörűséges szemlélésében, lelked gyötrelmében 8 lángra lobban a lelked és így fog hozzám kiáltani:

"Uram,
Te tudod, hogy bensőmben most össze vagyok törve,
ugyanakkor, Uram, lángolok is.
Rád néztem és lángra lobbantam az isteni szeretettől,
ami apránként semmivé tesz engem.
Ragyogó Nap,
Te közel vittél magadhoz engem, a visszataszító bűnöst,
és kétszer sem gondoltad meg,
hogy ártalmára lehetek jogarodnak.
Megengedted bűnös szememnek,
hogy szemlélje fenségességedet és szépségedet,
ami felülmúlja a legszebb angyalokét,
és míg e csodán álmélkodtam,
szavakkal ki nem fejezhető módon sebet ejtettél rajtam.
Képtelen vagyok betölteni szomjamat,
sírok és ez az állapot nyomorúságossá tesz.
Dicsőséges jelenléted vágyat ébresztett bennem,
hogy megtanuljam, miként szeresselek
és legyek Veled egybefonódva.
Fájdalmam egyre fokozódik, és angyalaidat kérem,
hozzanak enyhületet, bár újból meggondolva
azt kérem, hogy mégse küldd hozzám őket,
hadd emésszen e tűz sebet ütve rajtam,
hadd lobbantsa lángra egész valómat e szomjúság,
melyet utánad érzek, ó emberiség Szerelmese!
Isteni látogatásod hadd fokozza utánad érzett szomjamat,
hogy még jobban akarjalak Téged!
Semmi sem azonos a Te uralmaddal! Semmi!
Rám néztél, és tekintetünk találkozott.
Drágakőnél ragyogóbb tekinteted
magához vonzotta az enyémet.
Szemedben akkor két fénysugár jelent meg,
megvilágosították lelkemet,
mintha ezernyi csillag fénye gyűlt volna össze bennem,
és eltűnt minden sötétség és komor árny a lelkemből.
Zavarban voltam, hogy hirtelen megkaptam
kegyelmed világosságát,
és dicsőséged elviselhetetlennek tűnt
a test és a vér számára.
Akkor intettél nekem,
én elaléltam, és mintha eltűnt volna lábam alól a talaj.
Szeretetteljes szavaidtól erőtlenné válik a szívem,
mert szegény lelkem nehezen viseli el
ellenállhatatlanságukat.

Felmérheti-e valaki nagyságod
és kimondhatatlan magasztosságod nagyszerűségét?
Ki látta Jahvét anélkül,
hogy a megrendüléstől el ne alélt volna?
Elerőtlenedem ily magával ragadó szépség láttán!"

Mondd hát, teremtmény, akit szeretek és akiben gyönyörűségemet lelem, milyen az, amikor felfedezel magadban engem? Milyen?
Mondd el, Szívem kedvese, milyen az, amikor Teremtődet hallod, amint neked és egyedül csak neked énekel ódákat és balladákat, miközben engem szemlélsz?

Milyen az, ha tudod, hogy aki neked énekel és aki elérhetetlen világosságban él, aki mindent a kezében tart, azt a szívedbe fogadhatod, bár szíved mégsem szoríthatja határai közé Őt?

Milyen az, amikor csillogó vizemben tisztogatlak magamba merítve téged?
Légy ezért jókedvű és élj jámbor életet! Ragyogásomhoz semmi sem fogható, ha velem beszélgetsz, az felejthetetlen emléket hagy benned. Ha engem szemlélsz, az megnyugtatja, bár sohasem csillapítja, hanem csak fokozza szomjadat.

Egyedül a boldogító Isten-látásban tud majd lelked lecsillapodni és megnyugodni jelenlétem teljességében. Irgalmas segítségem nélkül lelked még születésed előtt elhervadt volna, teremtmény. Segítségem nélkül életed magányos lenne, megdermedne és elveszítene minden kapcsolatot velem, az Istennel. Ó bárcsak tudná lelked, milyen veszélyek között jár nap mint nap!

{Ekkor Isten hirtelen elhallgatott, felém fordult és így szólt hozzám}:

Gyakorold képességeidet, Vassula, és fogadj magadba engem! 9

Ó áldott Uram,
csillogó folyamként kiáradva rám
Te újból és újból elkápráztatod,
felvidítod lelkemet,
szívembe adva a világosságot,
amelyben élek.

Még mindig
meg vagyok döbbenve választásod miatt,
hogy egyesültél lelkemmel
és Lelkedet elküldted
szívem közepébe.

Élővé tetted számomra a Szentírást.
Fülemben hallhatóvá,
szívemben és elmémben
érthetővé váltak
benne foglalt szavaid,
az isteni élet szavai.

Valósággá tetted
az elérhetetlen valóságokat:
a mennyek országát…
Elérhetővé tetted Szavadat
rádöbbentve minket, hogy valóban
a Háromságos Isten az egyedüli Isten,
és Ők hárman egylényegűek,
egy a hatalmuk és egy a tudásuk…

Felfedted a terveket,
melyek szereteted mélységébe voltak rejtve.
Tudtunkra adtad, hogy a mi testünk is
olyan ragyogóvá válhat,
mint a Te isteni világosságod.
Egylényegű* vagy Fiaddal.

Tudatára ébresztetted lelkemet
jelenlétednek,
és amióta barátságod
belsejében sebezte meg lelkem,
rám vetett tekinteted összetör engem.

Mi szükségem van
érzésre és értelemre?
Istenem, a Te tüzed felemésztett engem,
hamuvá égette a lelkem.

Mulandó vagyok
és mulandó, ami kö1ülvesz engem,
de Te megtöröd a természet törvényeit
és kezed nap mint nap
új csodákat művel.

Lángra gyújtod,
aki megközelít Téged,
és lánggá válik azzal az ígérettel,
hogy hamuvá nem lesz.

Boldog, aki megérintett
és átölelt Téged!
Erény és isteni szeretet
lesz mindennapi kenyere.

Ó jóságos és szerető Atyám,
ki meghívsz bennünket,
hogy lakozzunk elválaszthatatlanul
együtt a Szentháromsággal
és istenek legyünk Őbenne részesedve,
lehetővé teszed számunkra,
hogy megérintsük Fiad, Jézus Krisztus
isteni valóságát.

Lelkem Liturgiája,
szívem Katedrálisa,
világmindenségnek illatos Tömjéne,
könyörtelen Íjász,
isteni Óda,
természetfeletti szeretet Mélysége,
ragyogó Korona,
lelkünk szellemi Tömjéne,
háromszorosan Szent Világosság!

Nem tudom folytatni értelmes szavakkal…
vagy dicséretekkel…



Ó Vassula, szeretnék életed minden napján neked énekelni. Fedezz fel engem magadban! Fedezd fel országomat szíved közepében! Fedezd fel nagyságomat magadban! Mondd el, mondd el hát, mi a ti korszakotok nagy csodája? Mondd el! Mondd el!


Napjaink nagy csodája,
hogy leszálltál a mennyből,
és sokféleképpen
megnyilvánulsz a bűnösök előtt.

Az a nagy csoda,
hogy a Szent Isten, aki fölötte van
az emberi értelemnek,
meglátogat és megszólít minket.
Közöttünk és velünk van
és különböző módokon szól hozzánk.

Meggyógyítja a betegeket,
feltámasztja a holtakat,
elhalmoz tanításaival,
meglátogatja a szegényeket,

megszabadítja a foglyokat
és megvigasztalja a megtört szíveket.

Ez a mi időnk nagy csodája…


Jól mondtad.
Ó ítélet napja! Amikor majd Fiam felragyog az égen!

Boldog, aki hisz Szavamnak és hiszi, hogy annak a napnak nem csak jelképes a jelentése. Boldog, aki nem gyalázza és nem teszi nevetségessé azt, ami a Szentlélektől való. Amikor Lelkem "tüzet" kiált, akkor az hamarosan utoléri a bűnösöket.

Még hány csodát kell művelnem ahhoz, hogy eleget tegyek nektek és ezt halljam: "Bánom, hogy vétkeztem!"
Hadd halljam e szavakat tőletek:

"Bár lelkem szomjazik Isten után,
a nyelvem bűnre vitt engem.
Szívem azonban tüzet fogott most
és felparázslik bennem,
mert meglátogattál engem.
Te, akinek fenségessége felülmúlhatatlan
az emberek és az angyalok között,
a tökéletes szépség,
aki ámulatra méltó a kegyelemben,
aki áttetsző zafírokba öltöztél,
szenteljék meg lángjaid mindazokat,
akik Hozzád jönnek!
Tisztíts meg vétkemtől
és ragyogtasd rám Szent Arcodat!
Tisztíts meg a bűntől, nyisd meg fülemet,
hogy meghalljam és megértsem
nekünk elénekelt ódáidat! Amen."

Így fogok erre válaszolni: Sohasem hagylak el, gyermekem! Jöjj hozzám és pihenj meg bennem! Nem fogtad fel, hogy tűz vagyok? A Tűz, aki mindent lángra lobbant, amit birtokba veszek. Akit birtokba veszek, fellobog az isteni szeretet lángjától. Nem beszéltem-e tüzemről a Szentírásban? Nem beszéltem-e róla több alkalommal is ebben az ódában? 10

Bár lelked bűnösségében reszketni fog a félelemtől és az elviselhetetlen fájdalomtól, amikor felismer engem, én ugyanakkor kiárasztom illatomat, és lelked bár megrémül, amint ruhátlanul, a bűn és a vétek miatt feloszlóban látja magát, mert nem követte törvényemet, a szeretet törvényét, jelenlétemben mégis örülni fog, hogy én, az ő Teremtője és Istene meglátogatom őt.

Amikor bekövetkezik ez a nap, amelyet az Úr napjának nevezek, lehull a szemedet takaró hályog, és meglátod valóságos énedet. Félelmetes tüzem semmivé tesz téged. Ne kapkodj azonban ijedten levegő után, hanem örvendj, mert másként hogyan lehetnél mellettem?

Meg fogok bénítani minden megmaradt rossz szándékot.
Ez a tisztulás azért következik be, hogy lelked ne csapongjon céltalanul erre-arra, hanem jöjjön hozzám, aki egyetlen, isteni Vőlegényed vagyok.
Úgy gondolom, hogy közületek sokan nem értik, mit jelent az Úr napja.
Amikor elnémul a madarak hangja és énekük elhallgat, tudjátok, hogy ebben a csendben megnevezek minden rejtett cselekedetet, jókat és rosszakat az ítéletre.

Az Úr napját kis ítélethez lehet hasonlítani, tüzemben történő megtisztuláshoz, ami lelketeket dicsőségembe és a velem való tökéletes egységbe vezeti. Ha a lelket ijesztően bemocskolja a bűn, ha szembeszegül velem, angyalaimmal és szentjeimmel, akkor látogatásom rettenetes kínt okoz neki 11, és nem menekül meg az én napom elől. Mert másképpen hogyan tegyem lelketeket megronthatatlanná és hogyan szabadítsam meg a bűntől? Másképpen hogyan vegyem rá lelketeket, hogy tartsatok bűnbánatot? Csak ha tüzemmel levetkőztetem őket, és meglátják, milyen állapotban vannak, akkor fogják megérteni, hogy mennyire a Sátán hatalmában voltak. Akikben isteni tüzem fellángol és akiket megtisztít ezzel az anyagtalan tűzzel, azokat felébresztem és elemésztem, majd végül rádöbbentem arra, hogy mennyire átalakultak.
Átalakultak a szenvedésben, de az örömben is szeretetem átalakító tüzétől.

Aki testben és lélekben már birtokol engem, és én is őt, azt nem fogja utolérni az Úr napja és nem fogja megérezni.
Hogy miért nem?
Mert a Szentlélek már éreztette lelkükben áthaladását. Ők már megtapasztalták az Úr napját.
Azt a napot látogatásom napjának is nevezhetitek.
Ama nap után bűnbánat és szeretetem törvényéhez való engedelmesség lesz azok élete, akiket tüzemmel megújítok. Meglágyítom azokat a lelkeket, akik most sziklakemények, felmelegítem a jéghideg szíveket, és jelenlétem azonnal érezhető lesz feltámadásukban. 12


1 krisztusi
2 a tanítás
3 vö. Sir 48,8
4 vö. Iz 54,5
5 Sir 3,26
6 Sir 2,18
7 költeményeimet
8 a fájdalom miatt, hogy nem lehetünk a teljes, boldogító Isten-látásban és a mennyben
9 Megértettem, ez annyit jelent, hogy szenteld nekem teljes figyelmedet, amit eddig is megtettem.
10 Lásd pl. az 1991. szeptember 15-i üzenetet.
11 a léleknek
12 Sok napba telt e hosszú üzenet leírása.
13 a Szentírás

previous index next